

# Event Details

- **Event Name**: IRODALMI EST | Hámori Gabriella színművésszel
- **Event Start and End Date**: Fri, 14 Nov, 2025 at 07:00 pm
- **Event Description**: Irodalmi est Hámori Gabriellával
Vendég: Mácsai Pál, színész


“Új kulturális programot bejelenteni mindig nagy öröm, főleg, ha az egy sorozat, ezért megtisztelőnek érzem, hogy a Képező Galéria tulajdonosai megkértek engem arra, hogy vegyek részt a közösségteremtésben. Az ötlet egy olyan beszélgetéssorozat, ami mindig a kiállításokhoz kapcsolódik. A vendégeimet pedig abból a helyzetből tudom kérdezni, hogy alkotó társaim, barátaim, vagy számomra nagyon fontos inspirációt hordozó művészek, akikhez nem a kérdező semleges távolságából, hanem személyes, érintett megközelítésből tudok viszonyulni.

A sorozatot egy beszélgetéssel nyitjuk, vendégem Mácsai Pál lesz.

A beszélgetés központjában pedig a kiállítás központi témája, az emlékezet áll. Hogy személyes sorsunkban milyen szerepe van a nagy fordulatok mellett az egészen apró történéseknek, tárgyaknak, jelentéktelennek tűnő mozzanatoknak. Mik azok a számunkra különleges dolgok, amelyekről, ha az életünk egy pontjáról visszatekintünk, úgy érezzük korszakainkat, vagy épp egész életutunkat, döntéseinket, teljes lényünket meghatározzák.” – Hámori Gabriella

Időpont: 2025. november 14. péntek 19:00-21:00

Helyszín: KÉPEZŐ Galéria, Keleti Károly utca 13/A.

Támogasd a KÉPEZŐ Galériát és vásárolj támogatói jegyet!
Támogatói jegy: 10.000 Ft
- **Event URL**: https://allevents.in/budapest/irodalmi-est-|-hámori-gabriella-színművésszel/200029171970505
- **Interested Audience**: 
  - total_interested_count: 0

## Ticket Details

- **Ticket URL**: https://www.kepezo.hu/events/irodalmi-est-hamori-gabriellaval-2025-november-14/?utm_source=AllEvents.in&utm_medium=event-discovery-platform&utm_campaign=budapest-events

## Event venue details

- **city**: Budapest
- **state**: BU
- **country**: Hungary
- **location**: Keleti Károly utca 13/A, Budapest II. kerület, Hungary, 1024
- **lat**: 47.51214
- **long**: 19.02874
- **full address**: Keleti Károly utca 13/A, Budapest II. kerület, Hungary, 1024, Keleti Károly utca 13a, Budapest 1024, Magyarország, Budapest, Hungary

## Event Organizer details

- **affiliate_id**: 2
- **organizer**: Képező (https://allevents.in/org/képező/26086170)

## Event gallery

- **Alt text**: banner
  - **Image URL**: https://cdn-az.allevents.in/events5/banners/8913d515a531360317cadf96e9bedd9b1bffe8e376a826e70e484bbfbf97f1f0-rimg-w1200-h676-dc6399bb-gmir?v=1762840324
- **Alt text**: thumbnail
  - **Image URL**: https://cdn-az.allevents.in/events5/banners/158d6a66290a744926cf52f38d1ab1ab942ce3eaca974114836596a7e59e8974-rimg-w300-h300-dce7eaef-gmir?v=1762840324

## FAQs

- **Q**: When is the event happening?
  - **A:** Fri, 14 Nov, 2025 at 07:00 pm
- **Q**: Where is the event happening?
  - **A:** Keleti Károly utca 13/A, Budapest II. kerület, Hungary, 1024, Keleti Károly utca 13a, Budapest 1024, Magyarország, Budapest, Hungary
- **Q**: Who is organizing the event?
  - **A:** Képező
- **Q**: Where can I find ticket details about IRODALMI EST | Hámori Gabriella színművésszel ?
  - **A:** You can find ticket details about this event on AllEvents.

## Structured Data (JSON-LD)

```json
[
    {
        "@context": "https://schema.org",
        "@type": "Event",
        "name": "IRODALMI EST | Hámori Gabriella színművésszel",
        "image": "https://cdn-az.allevents.in/events5/banners/8913d515a531360317cadf96e9bedd9b1bffe8e376a826e70e484bbfbf97f1f0-rimg-w1200-h676-dc6399bb-gmir?v=1762840324",
        "startDate": "2025-11-14",
        "url": "https://allevents.in/budapest/irodalmi-est-|-hámori-gabriella-színművésszel/200029171970505",
        "location": {
            "@type": "Place",
            "name": "Keleti Károly utca 13/A, Budapest II. kerület, Hungary, 1024",
            "address": {
                "@type": "PostalAddress",
                "streetAddress": "Keleti Károly utca 13a, Budapest 1024, Magyarország",
                "addressLocality": "Budapest",
                "addressRegion": "BU",
                "addressCountry": "HU"
            },
            "geo": {
                "@type": "GeoCoordinates",
                "latitude": "47.51214",
                "longitude": "19.02874"
            }
        },
        "eventAttendanceMode": "https://schema.org/OfflineEventAttendanceMode",
        "description": "Irodalmi est Hámori Gabriellával\nVendég: Mácsai Pál, színész\n\n\n“Új kulturális programot bejelenteni mindig nagy öröm, főleg, ha az egy sorozat, ezért megtisztelőnek érzem, hogy a Képező Galéria tulajdonosai megkértek engem arra, hogy vegyek részt a közösségteremtésben. Az ötlet egy olyan beszélgetés",
        "organizer": [
            {
                "@type": "Organization",
                "name": "Kpez",
                "url": "https://allevents.in/org/képező/26086170"
            }
        ]
    }
]
```